Még magunk sem hisszük el, de már egy éve annak, hogy kiköltöztünk Skóciába. Azóta rengeteg minden történt velünk, így most ebben a cikkben próbáljuk összesűríteni, hogy egy év alatt kb. mit értünk el, hogy a kivándorlás felé kacsintgató társainknak egy kis rálátást biztosítsunk. Hozzáteszem, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kijöttünk, és vártuk a sült galambot. Az alábbiak mögött szorgos munka, kitartás és nem kevés akaraterő lapul. 

Lássuk hát a mérföldköveket:

2018. Március 24. - Lábunk a Skót földet érte

Az első napunk eléggé vegyes érzelmekkel telt. Aznap szálltunk le, és egyből az "új" lakásunk, szállásunk felé vettük az irányt. (Szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy egy teljesen idegen emberrel már otthonról le tudtuk fixálni a lakást, szobát, aminek azért voltak hátulütői.) Na már most egy szobában tengettük az életünket majdnem 3 hónapig, együtt élve a főbérlőnkkel. Azt már az elején el kell mondjuk, a képek abszolút a valóságot adták vissza, több ezer koszréteg alatt, ami persze már nem látszott a neten. Ez volt az egyik hátránya, a másik pedig a hangoskodás. (Ezt azért jobb, ha tudjátok, a kinti építkezés a béka feneke alatt van. Hogy csak pár példát említsünk: papírvékony falak, fa padlók, amitől minden lépés lehallatszik, a szigetelés teljes hiánya, stb.)

Hamar világossá vált számunkra, hogy innen minél előbb mennünk kell. A főbérlőnk nagyon korrekt, rendes ember, mindenről papírt adott, így a legfontosabb, ami a kiérkezésünkkor kellett, a lakcím, azonnal megvolt, mindent tudtunk intézni. 

A szállás árában benne volt a net, közös költségek, lakbér kettőnkre, és a költségkeretünkön belül tudtunk így maradni. Az első hónapok jelszava a TÚLÉLÉS volt. 

Két héttel később

Viktornak sikerült elhelyezkednie. Innentől kezdve már fizetésünk is volt, így el kezdtünk albérletek után kutatni. Ebben az időszakban szinte minden hétvégén kirándultunk valamerre. Csak egy napi buszjegyre volt szükségünk, és mentünk. Múzeumokat néztünk, kirándulgattunk. (Itt nagyon más költségünk nem is volt.) 

2018. Június 11. - Elköltöztünk-beköltöztünk

Mivel Viktornak nehéz volt a munkába járás, és már a költözés ötlete eleve érett, így Renfrew-ba tettük át székhelyünket. Ez a környék sokkal jobban tetszik nekünk is, a lakásban csak mi vagyunk, igaz, a hangos szomszédokkal már meggyűlt a bajunk, de azt is sikerült megoldani. 

Azért nem volt olyan egyszerű a beköltözés, hiszen csak egy pár hónapos referenciánk volt, Viktor egyéni vállalkozóként én pedig munka nélkül nem kevés rizikót jelentettünk a jövendőbeli főbérlőnknek. Így több hónapnyi lakbért előre elkértek és a kauciót is ki kellett egy összegben fizetni. A kinti számlánkat is csak május körül nyitottuk meg, így az sem mutatott valami fényes képet rólunk. A nehézségek ellenére sikerült ezen is túljutnunk. 

Mivel ez egy teljesen csupasz lakás volt, a tartalékainkból be is kellett rendeznünk. A kezdeti matrac, némi konyhai eszközök és egy ülőgarnitúra azóta szépen kiegészült egyéb apróságokkal, és decemberre már valódi otthonná tudtuk varázsolni.

2018. Július közepe - Hurrá! Nyaralunk!

Még fél éve sem voltunk kint, de már haza is repültünk. Alaposan át kellett számolnunk, hogy ez a nyári hazarepülés mennyire fogja befolyásolni a családi kasszát, főleg, hogy nekem még mindig nem volt munkám. (Hozzáteszem, itt egy fizetésből is simán meg lehet élni.)  Nyáron jött pár hét, mikor Viktor nem tudott dolgozni, mert nem volt munka. Még nyaralás előtt regisztráltam be az All Staff munkaközvetítőhöz, akik amint visszatértünk a nyaralásból, már hívtak is, hogy lenne meló. (Nem árt tudni, hogy az ilyen munkaközvetítők többnyire gyárban tudnak elhelyezni.) 

Kb. 2-2,5 hónapot voltam ott, mikor elfogyott a meló ott is, és megint munka nélkül maradtam, ekkor azonban már kacsingattam én is a vállalkozás felé, és elindítottam a sajátomat. Viktornak addigra sikerült céget váltani, és így azóta neki is van bőven munkája. 

Az is nagyban hozzájárult, hogy végül nem mentem vissza a gyárba, hogy az itteni cukorbeteg gondozóba kéthetente, hetente kellett járnom, és minden erőnkkel azon voltunk, hogy beállítsuk a cukraimat. Ha már itt ennyire figyelnek rá, Viktorral közösen döntöttünk úgy, hogy akkor egyelőre ne dolgozzak 8 órában. Így maradt időm az egészségemmel is foglalkozni, aminek nem maradt el a hatása.

2018. Október - A vállalkozói lét

A vállalkozásom egyik pillanatról a másikra beindult, és szépen működik azóta is, viszont nem folyt be belőle annyi pénz, mint amit mi ki tűztünk célul. Így ezt megtartva, a szabad időmet kihasználva újra munkakeresésbe kezdtem. Immáron az angolom is jócskán megerősödött, sokáig ez nagy visszatartó erő volt, hogy jobb munkákra adjam be az önéletrajzomat. 

2018. November - Bővült a család

Mióta albérletről albérletre jártunk, mindig is szerettünk volna egy háziállatot. Már otthon megtetszett a süni gondolata, azonban a magyar bérekhez képest túlságosan drágálltuk. Viszont itt novemberben végre megvalósíthattuk ezt az álmunkat is - ami inkább az enyém volt - és van egy afrikai fehér hasú törpesünink is, Rozi. 

2018. December - I'll be home for Christmas

Az év vége felé a munka fogyott, közeledett a karácsony. Már augusztusban tudtuk, hogy otthon fogunk karácsonyozni, ehhez kétség sem fért hozzá. A honvágy bennem egyre erősödött, sokat voltam otthon, egyedül, már nagyon vágytam haza. Viktor jobban bírta mindvégig. 

A téli időszak nem minden vállalkozó számára virágzik. Ezzel Viktor is így volt. A karácsonyt otthon töltöttük, feltöltődtünk, de a két hét gyorsan elrepült, és ismét Skóciába tértünk vissza. A január holt időszak volt. Se munka, se semmi. Vártuk a jó időt, én pedig gőz erővel kerestem a munkát. Immáron az otthon megszerzett végzettségemmel próbálkoztam. Az egyik kedves kint élő ismerősünk rá is világított, hogy hiába adjuk be takarításra, kocsmába vagy étterembe, mosogatónak az önéletrajzunkat, ha a papíron meglátják a végzettséged, diplomád, ami totál más irányba mutat, el fogják utasítani, tartva attól, hogy pár hónap után otthagyod őket, és elhelyezkedsz a saját területeden. Így most már nem csodálom, hogy annyi helyről visszadobták az önéletrajzomat. Az én végzettségem az általam jelentkezett munkákhoz nem felelt meg, túlképzett voltam. 

Ebben az időszakban elég mély honvágy is gyötört, oly annyira, hogy Viktorral már-már arról beszélgettünk, hogy talán haza kellene költöznöm. Nekem nagyon hiányzott a családom. Szerencsére a munkába állás gyorsan helyre hozott, és időm sem volt többé siránkozni.

2019. Február közepe

Viktornak lassan beindult a szezon, én pedig több munka interjúra kaptam behívást. (Igaza volt az ismerősünknek.) Amint a szakmámban kezdtem el jelentkezni, kb 2-3 héten belül lett munkám. Most már egy biztosabb angol háttérrel rendelkeztem, magabiztosabban álltam a munkakereséshez, interjúkhoz. Sikerült egy olyan munkahelyet találni, amit imádok, ami a szakmámba vág, a kollégáim, főnököm abszolút segítőkészek, kedvesek, mindenben támogatnak. Azt hiszem, megtaláltam álmaim munkáját. 

Mindemellett a diabéteszemben is hatalmas sikereket értünk el az itteni orvosokkal, és végre a zöld sávba kerültem, holott az otthoni gondozásban, stresszben még csak meg sem közelítettük a jobb értékeket. Azért aki ebben él, tudja, milyen nehéz ezt a betegséget kontrollálni, mert sokszor minden tőlünk független okból ingadozik, és egyszerűen képtelenség beállítani. Hát itt augusztusban még az otthoni, csúnya átlagokat hoztam, februárban viszont már az eredményeim javultak. (Fél év alatt...)

2019. Március

Mindketten elmondhatjuk, hogy egy sikeres évet zártunk. Remek munkánk van, a lakásunkban a magunk urai vagyunk, nincsenek likviditási gondjaink, és van egy Rozink is. Az egészségi állapotunkról ne is beszéljünk. Kicsattanunk! 

Azonban nem fogunk nyugodt szívvel hátradőlni, és pihenni, hiszen rengeteg tervünk van erre az évre is, amiről majd egy év múlva újra beszámolunk!