Belegondolni is hihetetlen, hogy már három hete itt élünk, s milyen gyorsan eltelt ez az időszak, tele új élményekkel, ismeretekkel, tapasztalatokkal. Ebben a bejegyzésünkben megosztjuk veletek a legszembetűnőbb észrevételeket a skót légkörrel, az emberekkel, a szokásokkal kapcsolatban.
A buszokról...
Itt, Glasgowban több busztársaság is van, így nem mindegy melyik buszra, melyik jeggyel szál fel az ember. Egy napi jegy körül-belül 4,20 font, amivel korlátlanul utazhat az ember az adott busztársaság járataival. Itt mi nagyjából 4 ilyen társaságot számoltunk össze, a legnépszerűbb, legtöbb járatot biztosító First-tel az élen, majd szorosan utána a McGill's-szel. Mi eddig ezeket használtuk.
Első buszos élményünk közvetlenül a landolást követően következett be. Fogalmunk sem volt, honnan indulnak a buszok, így az épp ott parkoló buszsofőrtől megkérdeztük, s ő készséggel segített, elmagyarázta a dolgokat. Skóciában eszméletlen kedvesek és segítőkészek az emberek. Egyik alkalommal elnéztük a buszjáratot. Nagyot nem tévedtünk, mert legalább jó felé vitt, csak nekünk még tovább kellett volna menni. A GPS-t mutatva a sofőrünknek, aki időközben elért a végállomására, és leállította a járművet, előadtam a problémánkat neki. A fickó mondta, üljünk vissza, kivisz a főútra, ahol át tudunk szállni a másik buszra. Ilyet még életünkben nem tapasztaltunk, és sűrűn megköszöntük segítségét.
Másik ilyen eset, mikor késő este próbáltunk hazajutni, amit átszállással kellett megoldani. Nagyjából tudtuk, hol kell leszállni, s már jeleztünk, mikor a sofőr meglátta a GPS-t a kezünkben, s rákérdezett, hova megyünk. Elmagyaráztuk neki, s ő megerősített abban, hogy hol kell leszállni, s melyik busszal menjünk tovább. Kérdezés nélkül segítenek itt az emberek. Még ezen a hosszúra sikerült esténken, a másik buszra várva, egy kietlen külvárosi részben, hidegben, szemerkélő esőben, kb. fél órát kellett volna a sötétben ácsorognunk, így még szerencse, hogy ott volt egy kis kocsma, ahol meg tudtuk húzni magunkat addig. A helyzet poénja pedig az volt, hogy épp a magyar-skót focimérkőzés ment a tévében.
A sofőrök...
A skót ember nem szívbajos, vezetésben kimondottan nyugodt. Elég gyakori jelenség Skóciákban a szűk utak, amit még útszűkülettel is megtűzdelnek, ami kb. annyit takar, hogy pár méterre megszüntetik az egyik sávot, ezzel lassítva a forgalmat, és így csak egy sáv működik. A skótok ha látják, nem férnek bele - bár mi, magyar felfogással még simán kivágtunk volna -, addig a skótok kivárják akár a messziről érkező autót is, és csak után indulnak. Nem jellemző a piroson való áthajtás sem, már-már a sárga előtt megállnak. Olyat is láttam, hogy a négysávos körforgalomnál próbált átmenni idős néni bottal, másik karján kísérője. Az autós megállt, pedig nem volt zebra. Kivárta, míg átérnek, sőt, azt hittem, a sofőr, maga is kiszáll, és segít a néninek átérni. Itt azt hittem, leesik az állam.
Viszont a gyalogosok... Hú, mikor Glasgow központjában jártunk... de szinte mindenhol, a gyalogosok nem tudják kivárni a sorukat, és hiába piros a lámpa, vagy jön az autó, ők, mint a birkanyáj, átmennek, feltartva ezzel az autósokat is. Tíz autósból csak átlagban ketten szoktak dudálni. :D Ami még szembetűnő, hogy képesek a zebra közepén megállni ölelkezni, üdvözölni a másikat, miközben piros van nekik. Még szerencse, hogy autós nem jött közben. Hihetetlenek, komolyan! :)
Az emberek...
Mint ahogy már mondtuk, a skót emberek végtelenül segítőkész, kedves emberek. Az esetek többségében mosolyognak, s minden jót kívánnak. Ezt főképp a bevásárlásaink során tapasztaltuk. Egyik ilyen vásárlásom során pont egyedül voltam, már fizettem, köszöntem, mikor a nő mosolyogva megjegyezte, hogy "Élvezd a napodat!". Bambán mosolyogtam rá, hiszen annyira meglepett, hogy hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak neki. Azért Magyarországon nem, vagy nagyon ritkán tapasztal ilyet az ember...
Egy másik alkalommal épp a legfelső polcról igyekeztem levenni valamit, aki ismer, tudja, nem vagyok egy hatalmas ember. Odalépett mellém egy idős hölgy, aki talán fél fejjel lehetett magasabb nálam, ő is épp vásárolt. Megkérdezte, hogy azt szeretném, én meg mondtam, hogy igen. Szó nélkül levette nekem, majd mosolyogva elment.
És végül a háziorvosnál. Épp a kötelező szűrővizsgálatokat végezte az ápolónő, aki szintén nagyon kedvesen végezte munkáját, megkérdeztem tőle, hogy itt mindenki ilyen kedves, erre csak ennyi volt a válasza:
